A továbbképzés célja
A kurzus azoknak kíván továbbképzés nyújtani, akik gyakorló tolmácsok, illetve a Studio Italia konferenciatolmács képzését sikeresen elvégezték. A továbbképzés elsősorban szinkron-tolmácsolással kapcsolatos ismereteket kíván a hallgatókkal elsajátítatni és gyakoroltatni, valamint a hallgatók tolmácsolással kapcsolatos szövegértelmezési kompetenciáit hivatott elmélyíteni.
A hallgatók a tanfolyamot követően a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, valamint az ELTE/DE tolmácsvizsgáján tehetik próbára felkészültségüket. A tanév végén tartott belső (iskolai) vizsga alapján a vizsgáztató bizottság javaslatot tesz a hallgatóknak a külső vizsgára vonatkozóan.
A képzést sikeresen elvégzőknek a Studio Italia képzési igazolást állít ki. Az Olasz Kamara tolmácsvizsgáján sikeresen szereplők kamarai tolmácsigazolványt kapnak. A kamarai szinkron-tolmács vizsgán a konferenciatolmács igazolvánnyal már rendelkezők vehetnek részt. Aki a képzés befejeztével sikeresen leteszi az ELTE/DE tolmácsvizsgáját, általános vagy szaktolmácsi képesítést kap. (Az ELTE és a Debreceni Egyetem tolmácsvizsgáját felsőfokú végzettséggel rendelkezők tehetik le.)







